Paprika House

december 2, 2011, vasmarok
3) Helység: Nagyvárad 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: ÉTTEREM | Szólj hozzá!



Pár hete nyílt meg Nagyváradon a M. Eminescu utcában egy új étterem Paprika House névvel. Magát magyaros ízek éttermének reklámozza, amiben van is részigazság. Ám a magyar jellegre a cégérben szereplő paprika szón kívül nem sok minden utal. Megszokott székek, asztalok, a dekoráció néhány ‘80-as évekből megmaradt, felfűzött nylon paprika.

A pizzakemencék egybe vannak nyitva a vendégtérrel, láthatni, hogyan dolgozik a szakács, ami néha a kiáramló illatok miatt zavaró volt. A pincérnő “örökfiatal”, kiskosztüm kabátban, s csak onnan lehetett megismerni, hogy egy hatalmas reklámkötényt kötött magára. Munkához való hozzáálásából és szakértelméből kitűnik, hogy nem a vendéglátó szakmában dolgozott ezidáig. Kedvességére nem lehet panasz.

Italok gyorsan megérkeztek, az ételekre várni kellett. 9 fős társaságból 3-an pizzát rendeltek, míg a többi főételt. A pizzák a rendeléstől számítva 5-8 percen belül megérkeztek, az utolsó konyhán készült ételre 1 óra 20 percet kellett várni. A felszolgálás nem egyszerre történik, aki pizzát rendelt, már el is felejtette, hogy evett, mire az utolsó megkapta a Cézár salátáját, amit percekig néztünk, hogy felismerjük. Rendeltünk még csülköt, csirkemellet arany burgonyával s “ház specialitása” karajt szalmakrumplival, illetve mexikói zöldségkeverékkel. A csülök s csirke rendben volt, de a karaj mexikóival a köret végett szinte ehetetlen. Vízízű, valószínűleg olcsó mirelit zöldségek.

Átlagosnak mondható hely, semmi többletet nem adott, amit az ember egy “magyaros” étteremtől várna.

Már megfogalmazódott bennünk, hogy nem lesz a törzshelyünk, de amikor 23:00 órakor kijött a pincérnő, hogy utolsó rendelés, s kihozta a számlát, el is dőlt. Az elfogyasztott 13 sör helyett 17 volt leszámlázva, ami lehet nem is lenne nagy baj, ha egy romkocsmában, hajnali 4 órakor történne meg, de nem egy újonnan nyílt, vendégeket becsalogatni akaró magyar helyen.

20 perces “beszélgetés” után, melyet a hely elöljárójával ejtettünk meg (időközben a pincérnő oda sem mert jönni), úgy döntöttünk, hogy kifizetjük a számlát, s jobbnak látjuk távozni, illetve jelen kritikát megírni s megosztani mindenkivel.



* pontos átlag: 1.00


* pontos átlag: 3.01

Ursus sörgyár

november 3, 2011, Margit
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: ÉTTEREM 1) Típus: KOCSMA/PUB | 6 hozzászólás



Adott alkalomra, és nemcsak egy random ivászatra választottam ki az Ursus Sörgyár sörözőjét, amelyet még nem látogattam eddig, bár már a nyáron megnyílt. Iszonyat rossz döntés volt, kicsit el is rontotta az estét. A beszámoló emiatt lehet kissé túl elfogult lesz negatív irányba, de néhány független vélemény is alátámasztotta a leírtakat.

Kezdjük a dekorral. Mindamellett, hogy hatalmas ötlet egy volt sörgyárban sörözőt nyitni, a berendezők nem nagyon tudták eldönteni, milyen stílust válasszanak. Ezért meglehetősen eklektikusra sikeredett, a lenti nagy teremben átlagos asztalok vannak, átlagos székekkel, a hátsó teremben smekker bőrüléses sarokasztalok, az emeleten pedig – hát, ennél pocsékabb berendezést még kocsmában nem láttam, nem tudom, hogy találták meg ezt a kommunista konyhabútorzöld festéket (a képen kéknek tűnik, de igazából zöld). Mindennek a tetejébe egy rém giccses tükör függ a mosdók felé vezető folyosón, amely „kitűnően” harmonizál a helyenként meghagyott gyári berendezésekkel, csupasz téglafal-részletekkel és a legegyszerűbb fehér csempével.

Sörök közül csak Ursus termékeket lehet kapni, ez mondjuk érthető, de pl. Redd’s nincs, szűretlen per pillanat nem volt, a sima sört meg nem szeretem (jó, tudom, az ilyen minek megy sörgyárba). Szóba jöhetett volna még a bor vagy valamilyen koktél, de másfél deci borért nem sült ki a szemük 8.60-at elkérni, koktél meg összesen ötféle volt, 13 lej felett darabja, és azokat sem nagyon kedveltem. Maradt a Sprite-tal hígított Ursus Premium (szentségtörés #2). Állítólag a barna, csapolt Ursus nagyon finom.

A sörözőben sokféle étel közül lehet választani, azok sem valami olcsók, de kajaárak miatt ritkábban szoktam rinyálni. Egy 16 lejes London Club Sandwitch-et rendeltem, nagy bánatomra. A pirítós nem volt megpirítva, a szalmakrumplit langyosan tálalták és irtó sótlan volt, miközben sótartót nem tettek az asztalra (!!!) A pincér viszonylag gyors és kedves volt, de ez már nem tudott vigasztalni.

A fotók a honlapról származnak: http://ursus.ro/fabricadebereursus/fabrica-de-bere

Cím: Monostori út, 2-6.
Telefonszám:  0755.114.445
Nyitva tartás: 9:00-től az utolsó vendégig. Szűretlen sört 17 órától szolgálnak fel.



* pontos átlag: 2.00


* pontos átlag: 2.89

Culina Nostra Bisztró

október 10, 2011, admin
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: ÉTTEREM | 2 hozzászólás



Ms Green
Kevés találóbb helyre tévedhet be egy turista Kolozsváron, mint a frissen nyílt Culina Nostra bisztró. A hagyományos, illetve helyi ízeket promováló vendéglő hétféle sajtos és hústermékes fatálakat, ezek kombinációit, nyárádmenti pálinkákat, háziborokat, györgyfalvi kenyeret és az utolsó kolozsvári szódavízgyártó szikvizével kevert szörpöket kínál. Ezek szerepelnek állandóan az étlapon, meleg ételek közül naponta kétféle menüből lehet választani ebédre, illetve standard vacsorát is főznek. Az étlap maga is figyelemreméltó, három nyelven, ízléses kivitelezésben hever az asztalokon.

Az árak belvároshoz képest rendben vannak, bár ebből a szempontból is inkább turistákra szabták. Egy-egy fatányéros 19, három személyre hidegtál 30, egy liter bor 17-19 lejbe kerül, napi menüt pedig 15 lejért fogyaszthatunk. A helyet rendezvények, munkamegbeszélések megtartására alkalmasnak tervezik, szeretnék, hogy közösségi hely legyen belőle - emelték ki a vasárnapi fogadáson. Aki kedveli a házias kosztot, a füstmentes, kicsi bisztrókat, az biztosan örömmel jár oda akár valamilyen alkalomra, akár csak úgy, egy tányér étel elfogyasztására.
dsc_2028.JPG
Mr Green
Szerintem egy étterem esetében elsősorban a részletek, az apró figyelmességek a meghatározóak. Ezek adnak karaktert egy helynek, amelyet megérezve majd vissza akarunk menni. A Culina Nostra Bisztró esetében minden a helyén van, az apró részletek tekintetében is jól állnak az üzemeltetők.

Tiszta minden, megfelelően csillognak a poharak a pulton, hangulatos a világítás, az étlap kivitelezése látványos és kedvesek a kiszolgálók. A helyi ízek kedvelőinek tökéletes a hely: házikenyeret, ribizli- és fenyőrügyszirupot vagy, gyümölcspálinkát egyaránt kérhetünk. A személyes kedvencem a hét sajtból álló fatál volt.

dsc_2016.JPG
dsc_2017.JPG

Egyedül a dekorációt éreztem teljesen esetlegesnek, a kiállított fotók teljesen jellegtelenek, ezt sokkal jobban is meg lehetett volna oldani. Ezen kívül két olyan jellemző van, amely miatt nem tetszett a hely. Egyrészt bár a központban van, a zajos fő útra nyílik a bejárata. Ez talán télen kevésbé zavaró, de a nyári főszezonban kellemetlen lehet. Másrészt szűknek éreztem a helyet, ha sokan vannak a kiszolgálók nem tudnak rendesen közlekedni és a szomszéd is simán hallhatja a beszélgetésünket.

dsc_2018.JPG
dsc_2019.JPG

Honlap: http://culinanostra.ro
Cím: Kolozsvár, Magyar u./1989. Dec. 21. utca 9.
e-mail: office@culinanostra.ro



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 3.35

Old Shepherd Pub

október 5, 2011, admin
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: KOCSMA/PUB | Szólj hozzá!



Ms. Orange

A Mátyás király utcában a 18. szám alatt nyílt nemrég az Old Shepherd Pub. Állítólag az utóbbi hónapokban próbálkoztak még egyesek ugyanabban a helyiségben kocsmát működtetni, ám valamiért nem sikerült hosszú távon fenntartani. Pedig hát főtér, sétálóutca, nagyon sok fiatal jár arra - másrészt meg nagyon erős a konkurencia is, egymást érik a környéken a kocsmák, jól ki kell gondolnia a kocsmaalapítónak, mire áll rá, hogyan próbál valamiben különlegeset nyújtani úgy, hogy stabil, rendszeresen visszajáró vendégkört toborozzon.

os.jpg
Fotók: Old Shepherd Pub

A pincérek/bárosok nagyrészt magyarok, ez alapján egyből rá is lehetne húzni a “magyar kocsma” jelzőt, ám evidens, hogy a célközönség multikulti. “Helyi” indie rockkal, ingyenes koncertekkel, hihetetlen kedvességgel és baráti árakkal igyekeztek eddig bevonzani a fiatal kolozsvári értelmiség színe-javát az ecsetgyáras körhöz tartozóktól a színészekig. Kevesebb mint egy hét nem elég eldönteni, sikerülhet-e nekik: lássuk, fél év után hová alakul az Old Shepherd.

Ms. Green

Nem tudom, volt-e még arra példa, hogy ennyire frissen nyílt kocsmába látogattam volna el. Az Old Shepherdben mindössze öt nappal azelőtt tartották a nyitóbulit, és máris csupa jó hír érkezett róla. Tapasztalataim ezeket csak megerősítették, sikerült egy nagyon hangulatos pincekocsmát létrehozni, ahol némely asztal egy-egy hatalmas boroshordó, van pár normál asztal, és nagyon sok bárszék a falakra erősített bárpultok mellett.

A kocsmának nincs nagyon erős jellege, de a berendezés összhatása kellemes, a falakat vintage hirdetések díszítik, jó részük eredeti lehet. Az árak teljesen rendben vannak, 4 lej például a csapolt csíki, az üveges sörök ára is 5 lej körül mozog. Mást nem néztem annyira, de valószínűsítem, hogy nem lehet túl drága. A legkellemesebb tapasztalat a pincérek kedvessége és lelkesedése volt, reméljük, ez így is marad a jövőben.

Facebookon: https://www.facebook.com/Old.shepherd.pub

olds.jpg



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 2.97

Taverna

október 3, 2011, admin
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: ÉTTEREM | 1 hozzászólás



Ms. Pink

A Tavernából igazából csak a kerthelyiséget ismerem, de azt azonnal megszerettem. Nem igazán jártam még ilyen tágas kocsmában, az asztalok között hatalmas a tér, nem száll át hozzád a szomszéd cigifüstje, és nem hallatszik át a beszélgetése sem. Épp ezért, bár hatalmas a tér, valahogy mégis lehet meghitt a hangulat. Ehhez adódnak olyan bónuszok, mint a gyümölcsfák, amelyeken valódi, tényleg finom almák lógnak, vagy az asztalok között sétálgató kiscicák. És ami szintén egy nagyon jó érv a hely mellett, hogy egy kis játszótér is áll az udvaron, ami a kisgyerekes szülőknek nagyon nagy megkönnyebbülés: van esélyük a barátok mellett a kicsikkel közösen is elindulni valahova.

2011-09-28-202104.jpg

A fokhagymás pizzatészta 5 lejért ízletes, és elveri az éhséget, és a nem alkoholos, színes koktélokból is elég nagy a választék 8,50-ért. Az egyetlen kifogásom az egyik pincér személye ellen van, akit kétszer is kifogtam már és mind a kétszer nagyon mogorva, sőt kifejezetten udvariatlan volt.

Ms. Green

Első reakció: ez nem is kerthelyiség, ez kert! Gyümölcsfák itt-ott, természetes pázsit, árnyas és napos, lehet választani. Kinézünk egy szimpatikus padot, leülünk. Három pincér jön-megy, minket észre sem vesznek. Sebaj, lopunk egy ottfelejtett menüt. Van mindenféle puccos sör, a normálisabbakból kevés, az árak is persze ehhez szabottak: a legolcsóbb 5.60, de azt nem szeretem, egy kicsit spécibb szűretlen bő egy lejjel drágább, mint a belvárosban. Sebaj, egy belefér. Hopp, három lett, maradhat? Mindjárt megérezte a pénztárca.

De hát ez van, az almafa alatt üldögélést meg kell fizetni. Nézzük az étlapot. Bruschette, penne, pizza, pasta, foccaccia. Nem kedvelem az olaszosch kajákkal nyomuló helyeket, mert már túl sok van belőlük. De legyen egy saláta, talán az éri meg legjobban. Nem érte meg; 18 lejt fizettem egy kis paradicsomért, zöldsalátáért meg pár falat csirkehúsért. Tavernába soha többet, még akkor is, ha én voltam a hülye. Következő hét. Hova megyünk? Tavernába, mert ott olyan kellemes…

2011-09-28-201739.jpg

Ms. Orange

Tényleg jó tágas a kertje, alig lehet megtalálni benne egy bizonyos asztaltársaságot. El is lehet bújni valahol a mélyén, vagy rivaldafényben üldögélni a közepén, kinek mihez van kedve. A sör drágább, mint máshol a környéken, ami végül is nem csoda, ha az ember nem enni, hanem sörözni akar, akkor menjen kocsmába, ne vendéglőbe. A vendégkör is eszerint alakul, főleg családosok ülnek a nagy asztaloknál. Egyértelműen juppi hely, ahol az elvárt borravaló mértékéből ítélve a pincérek is felső középosztályhoz tartoznak, nemcsak a vendégek.

Ha már belváros és kerthelyiség, akkor százszor inkább az Albinucát választom következőkor.

2011-09-28-202119.jpg

Cím: Mikó/Clinicilor 14., Kolozsvár
www.taverna-cluj.ro
telefon/fax: 00-40-264-590426, mobil: 0751/025025
e-mail: office@taverna-cluj.ro



* pontos átlag: 3.00


* pontos átlag: 2.99

Festival 39: egyedi alkalmakra

május 16, 2011, tengeri
3) Helység: Brassó 2) Kategória: e) LUXUS 1) Típus: ÉTTEREM 1) Típus: KOCSMA/PUB | Szólj hozzá!



cegtabl.jpg
Betévedtem a Kapu utcában a brassói román felsőközéposztály műtárgyakkal, régi fényképekkel, képeslapokkal, plakátokkal, szobrokkal, hangszerekkel és bútorokkal telizsúfolt törzshelyére: a Festival 39-be.

Kronstadt-Brasov-Brassó, írja a cégtáblán, multikulti helynek néz ki tehát, benn azonban társaim csalódására egyetlen magyar vonatkozású kegytárgyat sem sikerült felfedezni. Persze mindenképp érdekes végignézni a fényképeket, ha van türelmed a félhomályban böngészgetni. A színházbüfére emlékeztető vendéglőben ugyanis voltaképpen egyetlen nagy légtérben ül mindenki, csak vannak, akik lenn, mások meg a keskeny galéria asztalainál – és diszkrét félhomály van mindenhol, a világítást kis, régies stílusú lámpácskák biztosítják, illetve néhány gyertya. A dizájn a két világháború közti időszakot idézi.

Utólag kiderül, rendszeresen tartanak itt koncerteket is, és márciusban még magyar táncház is volt a Heveder együttessel. Van ingyen wi-fi, jól megy; a mellékhelyiségben fém, porcelán és erotikus képek. Van Facebook-oldaluk is.

nagy1.jpg

A kínálat egyedinek tűnt, a húsvéti időszakra való tekintettel kiemelten ajánlották a bárányételeket, úgymint: báránymell rozmaringosan, krumplisalátával 32 lej, báránycsorba 12 lej, spenótos báránykaraj 42 lej, nyárson sült bárány mentás (!) pácban 28 lej. A legolcsóbb sör a Csíki 7 lejért. Akkor már inkább Heinekent iszik az ember (7,5 lej), és ha bekortyolgatta, inkább távozik, ha már pénztárcája nem enged többet.

Kellemes és viszonylag halk háttérzene volt, vissza sem tudok emlékezni, hogy pontosan milyen stílusú, ami azt jelenti, hogy nem zavart a beszélgetésben. A legtöbb asztalnál fiatal, jól szituált harmincas-negyvenes párok ültek kettesben vagy négyesben, de akadtak családosok is. A fiatalabb korosztály inkább a lenti részben foglalt helyet, és jellemzően csak italt fogyasztott.

A vendéglőben hétköznap sem igazán lehet helyet kapni, annyira népszerű, főleg a turistaszezon felélénkülésével nőtt a forgalom. Ehhez képest viszonylag gyors volt a kiszolgálás, nem várakoztatják sokáig a vendégeket, akik közül több a visszajáró kliens. Ha külföldi vendéged van Brassóban, érdemes idehozni egyszer-kétszer, vagy randi/megbeszélés helyszíneként is ki lehet próbálni. Mégis, biztosan találsz a városban olcsóbb, jópofább, kevésbé merev és kevésbé sznob helyet, amely rendszeresen látogatható.



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 3.04

Jamaica: rekurzív koktél és Bob Marley

május 13, 2011, tengeri
3) Helység: Brassó 2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: KÁVÉZDA 1) Típus: KOCSMA/PUB | 1 hozzászólás



Előrebocsátom, egyszer jártam a brassói Jamaica bárban, de ismerősök beszámolói és a helyszíni tapasztalatok alapján úgy tűnt, a fiatal egyetemista réteg és középosztály körében az egyik legnépszerűbb kocsma/étterem, érdemes írni róla, s majd a kommentelők biztosan kiegészítik az esetleg hiányos kritikát :)

A brassói Kapu utca egyik mellékutcácskájában (Plevnei 12.) található. Mivel éppen húsvét táján jártunk arra, a jamaicai-reggae stílusjegyeket a szokásos nyúl-tojás-giccs írta fölül picit. Bob Marley a falon elszállt, külvilág iránt közömbös arccal, jointtal a szájában bámul a semmibe, őt nem zavarja. Sárga, zöld párnás padokon vagy székeken lehet üldögélni, az egész bár tkp. egyetlen nagy teremből áll, plusz mellékhelyiségek. A falon törpéknek való bordásfal: valami lambériaszerűség. Hatalmas képernyő a falon, szerencse nem volt épp focimeccs, stílusosan Animal Planet a menü. Mindent összevetve két dolog tűnt kakukktojásnak: a zene (átlag rádiós dalok, semmi reggae), illetve a vendégek, akik ugyanúgy ülhettek volna a Mamma Mia pizzázóban vagy egy viking vendéglőben is. Jó, nem lehet mindenki rasztafári, de hiányzott egy kis piros-arany-zöld, még a pincérekről is.

Az árak átlagosak brassói viszonylatban, ami sörnél 5-6 lejt jelent. Népszerűségéhez valószínűleg hozzájárul, hogy elég sokáig tart nyitva, még ünnepnapokon is. Enyhe csalódást a koktélkínálat, illetve miután már rendeltünk, a kihozott piña colada okozott. Receptje rekurzív, azaz van benne – normális – fehér rum és ananászlé, valamint „piña colada”. Arra gyanakszom, hogy a boltokban is kapható likőrrel öntötték fel.

A koktélok egyébként átlag 12-14 lejbe kerülnek. Jó pont viszont, hogy van ingyen wi-fi – bár azt hiszem, ez Brassóban nem olyan nagy fegyvertény, ahol csak jártunk, minden kocsmában vagy vendéglőben lehetett netezni. Legközelebb egy nappali kávézásra is kipróbálom a helyet, ígéretes a kávé- és limonádékínálat.



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 2.79

Baracca

március 11, 2011, Vegetapuszika
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: e) LUXUS 1) Típus: ÉTTEREM | 4 hozzászólás



Ha az erdélyi vendéglátóiparra gondolok, kevés olyan helyet tudnék felidézni, amely kapcsán a szakácsságot a művészethez valamilyen módon kötődő kifejezésmódként művelnék. Félreértés ne essék, sok helyen lehet jól enni, de többnyire jól begyakorolt receptek és tálalási módok biztonsága jellemzi ezeket a helyeket. Ez így is van rendjén, hisz vállalkozásról van szó, és a séfi kísérletezés eléggé költséges lehet.

baracca2.jpg
Fotó: baracca.ro

Nos, a Baracca az erdélyi nagyon jó vendéglők átlagánál sokkal tágabb teret engedett a séf kreativitásának. Az alapvetően olaszos kajákból álló menü jó alapanyagokból, az étkek sajátos ízvilágának a harmóniáját nem túllépő, ám viszonylag tágas séfi eredetiséget megengedő hozzáállással készülnek. A tálalás esztétikája egyáltalán nem kivetnivaló…. sőt többletélmény. Biztos, hogy legalább kétszer nézed meg a tányérod, mielőtt enni kezdenél… és tetszeni fog, amit látsz.

baracca.jpg
baracca1.jpg
Fotók: baracca.ro

Annak ellenére, hogy a viszonylag hosszú beltér, amelyben a vendéglőt kialakították, szűkös, egyáltalán nem előnyös, a nagy ablakokból látható utcakép nem kellemes, a belső környezet dizájnja mindenképpen figyelemfelkeltő, és valamelyest ellensúlyozza a hátrányokat.

A felszolgálásban törekszenek a lezser profizmusra, ám ez nem mindig sikerül. Félreértés ne essék, nem arról szól, hogy seggrészeg pincért kellene baksissal honorálni, csak az árakhoz mért odafigyelést keveslem. Ilyen árfekvésű vendéglőben (hát egyáltalán nem olcsó: kb. 150 lejbe került egy vacsora a párommal, a kaját hangulat és nem árfekvés, az italt viszont már a spórlás jegyében rendeltük) a pincérnek illik picit gondolatolvasónak lenni, követni a vendég gesztusait és megelőzni a kínos nyakforgatást és bámulást a pincér után. Nos, ehhez képest még az is megtörtént, hogy integetni is kellett a délceg legénynek, amíg méltóztatott.

Cím: Jókai (Napoca) u. 8A
Honlap: http://www.baracca.ro/



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 2.97

Távol-keleti kaják, Pesten

február 14, 2011, fulop_noemi
Szalonbeszélgetések: a legfinomabb ínyencségekről Szalonbeszélgetések: a legjobb helyekről | 2 hozzászólás



Ha már Pesten vagyok, akkor távol-keletit fogok enni – ugye, hülyén hangzik? De még mindig közelebb van, mint Kína, Japán vagy Thaiföld. Az ötlet a Malackaraj blogról jött, ahol összeírták a legjobb távol-keleti kajáldákat – és ha valaki, hát a helybéli gasztrobloggerek csak tudják. Nem a legpuccosabb helyeket ajánlották, hanem azokat, ahová a Pesten élő kínai, japán vagy thaiföldi bevándorlók is szívesen betérnek: saját szemünkkel győződtünk meg róla.

Ami általánosságban jellemző ezekre az éttermekre, az a pálcika (mint evőeszköz) alapfelszerelésként való jelenléte – nem mintha nem lehetne kést-villát kérni. A menüt pedig mindenhol lefordították magyarra. Két személyre három-négyezer forintokat (45-60 lej) fizettünk, úgy, hogy nem spóroltunk különösebben – a minimum, amennyiért már érdemes próbálkozni, fejenként ezer forint (15 lej).

Thaiföldi: Kis Parázs (VII. kerület, Kazinczy u. 7.)

Ez lett az a hely a háromból, ahová vissza is tértünk. Nagyon apró, nagyon ételszagú hely, a berendezés viszont inkább emlékeztet egy modern romkocsmára, mint a szokásos, kínai giccset halmozó gyorskajáldákra. Nemdohányzó, a budapesti éttermek nagy részéhez hasonlóan.

A menü javarészt levesekből és wokban készülő mindenfélékből áll, és külön helyet kaptak az étlapon a vegetariánus fogások – amúgy egyik távol-keleti étteremben sem volt nehéz húsmentes kajára akadni a kínálatban. A levesek variációk csípős-savanyúra, citromfüves-kókusztejesre és rizstésztásra, csirkével, hallal, esetleg sertés-vagy marhahússal, meg az elmaradhatatlan zöldségekkel.

Elsőre nagyon szokatlan a chili-citrom párosítás, másodjára finom, de nekem igazából nem ettől volt jó a Kis Parázs – főleg, hogy a leves tele volt kemény és fura ízű valamikkel, amelyekről nem derült ki első látásra, hogy nem ajánlott ráharapni.

Hanem a főételektől. A wokos kaják alapja a rizstészta, üvegtészta (áttetsző laska), sárga tészta (utóbbi a spagettire hasonlít), ezt a marha-, sertés- és csirkehús, illetve zöldségek vagy a tenger gyümölcsei különböző variációival kapja az ember. Gyakorlatilag bármelyiket érdemes kipróbálni, külön tekintettel a földimogyorót is tartalmazó verziókra.

parazs.jpg

Pad Wunsen Kai (vagyis sült üvegtészta csirkével, zöldségekkel, tojással), forrás: parazspresszo.com

A thai pirított laskának semmi köze a mi túrós vagy diós laskánkhoz, netán az olasz makarónihoz, sokkal fűszeresebb, gazdagabb ízvilágú, és a pirítással a tészta is sokkal jobban átveszi az ízeket. Levest és másodikot csak akkor érdemes rendelni, ha az ember tényleg nagyétkű, az adagok bőségesek, és még azok a levesek is laktatóbbak a nálunk megszokottnál, amelyekbe nem jár laska.

Koreai büfé (V. kerület, Zichy u. 9.)

A háromból ez a legrondább (főleg a műanyag tányéralátétek a kockás terítőn…), és ugyanolyan apró, mint a Kis Parázs. A menü bőséges, és ugyan kicsiben, de vannak fotók is. A fordítás hagy némi kívánnivalót maga után, viszont az alapvető kérdések megválaszolására (pl. miből készül a kimchi?) elég a szakácsnő/pincér nyelvtudása.

A kimchi alapja egyébként az erjesztett, jól megfűszerezett, pikáns kelkáposzta. Magában savanyúságként, vagy rizzsel, hússal, levesként is tálalják. A fő attrakció azonban a bibimbap (az étlapon több, -bap végű változatban szerepel). Adott egy kerámiatál, tűzforróra hevítve, benne vékonyra összevágott zöldségek (tetszés szerint hússal vagy anélkül), a tetején egy tojással, mártás, meg rizs.

bibimbap.jpg

Bibimbap, forrás: pulpkitchen.com

Egy fakanállal érkezik, a szakácsnő jelzi, hogy gyorsan keverjük össze, a hozzávalók ugyanis a rizs kivételével nyersek, a tál forróságától kerülnek ehető állapotba. Persze, a nyers kajától akár félni is lehet, de nem érdemes, én legalábbis (és persze a pesti gasztrobloggerek) megettem, és még élek. Az íze gyengédebb, kevésbé karakteres, mint a thaiföldi kajáké, ám ez nem jelenti azt, hogy kevésbé maradandó élmény lett volna.

Mindenféle kajához jár többféle savanyúság is: kimchi, alga, paprika, és – főtt krumpli. Teát pedig nem érdemes rendelni, mert előre gyártott, zacskós por formájában érkezik, és teljesen ízetlen.

Kínai (?): Momotaro (V. kerület, Széchenyi u. 16.)

Egyszerűbb, ha az ember rögtön a Nimród éttermet keresi, ebből lett ugyanis a kínai kajálda, még a feliratot sem szedték le a bejárat fölül. Odabent is megmaradtak a kitömött állatfejek és a borzalmas mennyezeti freskó, jól el lehet velük szórakozni, amíg hozzák a kaját. Ebédidőben érkeztünk, ehhez méltóan telt ház volt, de gyors volt a kiszolgálás, a vendégváró tea a ház részéről szinte azonnal megérkezett.

Később aztán annál több gondunk akadt. Rament (levest sok-sok-sok laskával) kértem, mert állítólag ez a hely erről híres, és valóban, négy vendégből három azt szürcsölte. Bár bőségesen telerakták a tenger gyümölcseivel (ekkora rákokat eddig csak tengerparti kajáldában láttam), a laska bogokban összeragadt, ami a legkevésbé sem pálcikabarát. Ráadásul az egész ízetlen volt, mintha abban bíztak volna, hogy a tengeri herkentyűk aromája mellé nem szükséges egyéb fűszer.

A hagymás palacsinta rendben volt, hasonlított a mi lángosunkra, a gőzgombócok (dumplings, baozhi) pedig nagyon látványos, kerek bambuszdobozban érkeztek. A tésztájuk finom, omlós volt, a töltelékről (zöldséges) viszont nem tudok sok jót mondani, úgy tűnt, ezt is alulfűszerezték. Az adagok óriásiak, egy ramennel jól lehet lakni, egy adag gőzgombóc túl sok egy személynek.

momotaro.jpg

Ramen a Momotaroban, forrás: Flickr/aGinger

Később azt olvastam: a Momotaro nem igazán kínai, inkább tajvani étterem, azaz kínai alapok japán beütéssel – talán pont ilyen kellett legyen a kaja. Szerintem viszont az apró és dubiózus külsejű kolozsvári kínai büfé kínai szakácsnője messze finomabbra, ízesebbre készíti el ugyanezeket a fogásokat.

Ezek után már semmi kedvünk nem maradt kivergődni a kínai piachoz, hiába írta a Malackaraj, hogy ott található az árusok legautentikusabb (és leginkább lepukkant) kajáldája. Kolozsvári kínai rulez, legközelebb arról írok.



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 2.78

Amire a szocreálból érdemes emlékezni: Ibolya presszó

február 11, 2011, fulop_noemi
Szalonbeszélgetések: a legjobb helyekről | 6 hozzászólás



Mi történik, ha a szocreált nem a hiány szinonimájaként, hanem ugyanolyan stílusként, korhangulatként értelmezik, mint például a szecessziót? A választ egyelőre hiába keresed Romániában: két évtized kevés volt ahhoz, hogy bárki is nosztalgiával gondoljon vissza az aranykor bármelyik részletére. Magyarországon kissé más a helyzet, talán azért, mert az ő szocreáljuk már a maga idejében is kevésbé volt sötét.

Budapesten, a Ferenciek terén (5. szám) 1968 óta üzemel az Ibolya Espresso. A helyhez kötődő legendák (a nyolcvanas évek ellenzéki fiataljainak törzshelye volt, oda járt fiatalkorában Réz András, a Linda forgatókönyvírója, Bereményi Géza író vagy Török Ferenc filmrendező) önmagukban is biztosították a népszerűségét. De néhány évvel ezelőttig az Ibolya simán csak attól volt retró, hogy elmulasztották felújítani.

Amikor azonban a helyiség eladóvá vált, néhány régi törzsvendég fogott össze és vásárolta meg a kávézót. A felújításhoz (vagy inkább visszaöregítéshez?) lakberendezők segítségét kérték, amit lehetett, megtartottak, visszavásároltak az eredeti berendezésből, a maradékot pedig gyerekkori élményeikhez hangolták. A ráncfelvarráson átesett Ibolya presszó megnyitása 2009 őszén sajtóhír volt, azóta például a kommunizmus emlékeire koncentráló városnézés egyik állomása – bár utóbbi szerencsére nem jelenti azt, hogy elsőre angolul szól hozzád a pincér.

Aki először ül be az Ibolyába, valószínűleg a kávéjával fog a legkevesebbet törődni. Minden sarokban rejtőzik valami érdekes, itt egy állólámpa, ott egy plakát, az egész falas, tájképfotós tapéta, a vécébe Károly bácsi és Irma néni kalauzol el. És azok az asztalok, és azok a székek – a műbőr fotel többé vagy kevésbé esztétikus változatai, a padló pedig a kétszínű betonból odarondított mozaik remake-je.

Az itallapot érdemes kiolvasni, a felhozatal mellé komcsi újságokat idéző szövegeket rejtettek el. A kínálat bőséges, a hét minden napján más-más italra kap árkedvezményt a kedves vendég – az Ibolya egyébként a maga környékéhez (Pest, belváros) nem is olcsó, nem is kirívóan drága hely. A sör 450 forintnál (kb. 6,5 lej) kezdődik, egy deci bor 200 forintnál (3 lej), az üdítő, tea, kávé 300 forinttól (4,5 lej) felfelé. Az igazi meglepetés a szirupos üdítő volt: száz százalékban megegyezik azzal, amit régen Romániában tekkes szukk néven, kimérősként árultak.

Hétközben délelőttönként néhány kósza egyetemista üldögél az Ibolyában, pénteken este ugyanazok az egyetemisták, csak elhozták a haverjaikat is (hétvégén egyébként bulikat is szerveznek). Unatkozóknak van flipper, zenegép, tévé, kölcsönmagazinok, nyáron terasz is működik, az emelet pedig nemdohányzó (bár egyes online beszámolók szerint nagy bulik esetén ideiglenesen feloldják a dohányzási tilalmat). Ha arra jársz, a látványért, hangulatért (és a műgondért, amivel mindezt összehozták) érdemes benézni.



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 2.80


« visszakorábbi bejegyzések »

Szalonbeszélgetések