Culina Nostra Bisztró

október 10, 2011, admin
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: ÉTTEREM



Ms Green
Kevés találóbb helyre tévedhet be egy turista Kolozsváron, mint a frissen nyílt Culina Nostra bisztró. A hagyományos, illetve helyi ízeket promováló vendéglő hétféle sajtos és hústermékes fatálakat, ezek kombinációit, nyárádmenti pálinkákat, háziborokat, györgyfalvi kenyeret és az utolsó kolozsvári szódavízgyártó szikvizével kevert szörpöket kínál. Ezek szerepelnek állandóan az étlapon, meleg ételek közül naponta kétféle menüből lehet választani ebédre, illetve standard vacsorát is főznek. Az étlap maga is figyelemreméltó, három nyelven, ízléses kivitelezésben hever az asztalokon.

Az árak belvároshoz képest rendben vannak, bár ebből a szempontból is inkább turistákra szabták. Egy-egy fatányéros 19, három személyre hidegtál 30, egy liter bor 17-19 lejbe kerül, napi menüt pedig 15 lejért fogyaszthatunk. A helyet rendezvények, munkamegbeszélések megtartására alkalmasnak tervezik, szeretnék, hogy közösségi hely legyen belőle - emelték ki a vasárnapi fogadáson. Aki kedveli a házias kosztot, a füstmentes, kicsi bisztrókat, az biztosan örömmel jár oda akár valamilyen alkalomra, akár csak úgy, egy tányér étel elfogyasztására.
dsc_2028.JPG
Mr Green
Szerintem egy étterem esetében elsősorban a részletek, az apró figyelmességek a meghatározóak. Ezek adnak karaktert egy helynek, amelyet megérezve majd vissza akarunk menni. A Culina Nostra Bisztró esetében minden a helyén van, az apró részletek tekintetében is jól állnak az üzemeltetők.

Tiszta minden, megfelelően csillognak a poharak a pulton, hangulatos a világítás, az étlap kivitelezése látványos és kedvesek a kiszolgálók. A helyi ízek kedvelőinek tökéletes a hely: házikenyeret, ribizli- és fenyőrügyszirupot vagy, gyümölcspálinkát egyaránt kérhetünk. A személyes kedvencem a hét sajtból álló fatál volt.

dsc_2016.JPG
dsc_2017.JPG

Egyedül a dekorációt éreztem teljesen esetlegesnek, a kiállított fotók teljesen jellegtelenek, ezt sokkal jobban is meg lehetett volna oldani. Ezen kívül két olyan jellemző van, amely miatt nem tetszett a hely. Egyrészt bár a központban van, a zajos fő útra nyílik a bejárata. Ez talán télen kevésbé zavaró, de a nyári főszezonban kellemetlen lehet. Másrészt szűknek éreztem a helyet, ha sokan vannak a kiszolgálók nem tudnak rendesen közlekedni és a szomszéd is simán hallhatja a beszélgetésünket.

dsc_2018.JPG
dsc_2019.JPG

Honlap: http://culinanostra.ro
Cím: Kolozsvár, Magyar u./1989. Dec. 21. utca 9.
e-mail: office@culinanostra.ro



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 3.36

Hozzászólások

2 megjegyzés » “Culina Nostra Bisztró”

  1. Tünde » február 2, 2012 11:06

    Sajnos, a második fogás nem egyszer teljesen hideg. Az elmúlt alkalommal pedig legalább 3-4 órával azelőtt elkészített burgonyát hoztak ki köretnek…Ha ott tervezek valamit elfogyasztani, ennélfogva már előre szólok, hogy “Forrón kérem, ha lehet!”

  2. Tunde » november 20, 2012 16:20

    2012. folyaman torzsvendege lettem ennek a helynek. A kedves,a szolgalatkesz pincerek igyekeztek a vendeg kedvet teljesiteni. Az utobbi idoben azonban kenytelen vagyok hanyagolni, varom, hogy elszalljon duhom. Mintegy ket honapja alkalmaztak egy uj pincerlanyt, akirol barataimmal megallapitottuk,hogy azt kepzeli magarol: o a kiskiraly. Mar-mar az embert rendreutasitja.
    Egyik szombaton a menuben rantott gomba volt tartarmartassal, tepsis burgonyaval. Miutan felorara hozta ki a szinte ures etteremben a tanyert, es szosz nelkul…hat meg mertem kerdezni, h van-e vmi salata, ha mar szosz nincs. Rendre utasitoan kozolte, hogy “Ehhez nem jar salata!” - Hat, ha nem jar…neki hagytam a kihozott kajat, es kifordultam az ajton.Oktatgasson masokat.
    Jopar baratom mar keruli ezt az ettermet hasonlo “kedvessegeknek” koszonhetoen.
    Kar, hogy Dorottyaek vesztik a vendegeket miatta…

Szólj hozzá!





Biztonsági kód

Szalonbeszélgetések