Balázs Panzió

február 24, 2009, tiggergab
3) Helység: Zetelaka 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: SZÁLLODA (PANZIÓ)



Egy csomó anomáliával kéne kezdenem,de maradjunk sima “mentegetőzés-felsorolásnál”. Nem vagyok romániai magyar, tősgyökeres budapesti vagyok, de a Királyhágó után érzem igazán otthon magam, noha tudtommal nincsenek Erdélyországból őseim. De azt hiszem ez nem kizáró ok. (Most látom, a “Királyhágó után otthon…” szöveggel baj lesz, a kedvesem ugyanis nagyváradi, és nem kell, hogy emiatt balhézzon. No majd megoldom vele…)

A hely, amiről pár szót írnék, nem épp Zetelakán, hanem Zeteváralja és Ivó (nomen est omen) között helyezkedik el. “Igazi erdélyi hely”, vagyis hegyek,fenyvesek, csobogó patakok, minden, ami erről egy slampos városlakónak eszébe jut.

A Balázs panzió kicsit félreesik a “főúttól” (a főutat kéretik székelyföldi viszonylatban értelmezni!), de ez egyáltalán nem hátránya,sőt…!

Nagyon régóta, és nagyon sokszor jártam-járok Erdélybe, részben munka miatt, részben itt tudok igazán pihenni, úgyhogy van némi rálátásom a felhozatalra. Amikor kb. 2004 körül először tévedtem ide, az első gondolatom az volt,hogy “profi, bájosan profi”. Klasszikus családi kisvállalkozás, de az idők szavára hallgatva igyekeznek ötvözni a hagyományt, a korszerű elvárásokkal. Ebben lehet némi szerepe annak is, hogy a tulajnő lánya a kolozsvári egyetemre jár (talán közgazdászhallgató), és gondolom tud a vállalkozáshoz jó tanácsokkal szolgálni.

A panzió-rész kis lakóházai igazán otthonosak, és elég jól sikerült ötvözni a hangulatos-hagyományost a korszerűvel, csak ajánlani tudom.

De nem a szállás funkció miatt ragadtam klaviatúrát (be kell vallanom, egy nagyváradi hely keresgélése során dobott a “Gúgli” ide), sokkal inkább a kulináris rész volt az, ami annak idején megfogott, és akárhányszor erre járok, igyekszem mindíg felidézni az akkori első jó élményt (a legtöbbször sikerrel).

Kifejezetten frappáns, ahogy sikerült megoldaniuk azt, hogy mindig friss legyen a kis éttermi rész legfőbb specialitása. (Székelyföldön vagyunk, ugyan mi más is lehetne, mint a pisztráng?!) A kertben egy igazán remek kis filagóriát alakítottak ki, körben kissé autentikus, kissé túl direktre sikerült, de mindenképpen megbocsájtható fafaragványok és úgyis ez kell a városi, ne adj’Isten “Magyarból” érkező vendégnek. Kicsit billeg, de végülis sikerül a jóízlésű oldalon maradnia és hajszál híján, de elkerüli a giccset. A viszonylag közeli Udvarhelyről néha kijár egy-két (vagy csak egy?) helyi faragóművész és elfogadható erőszakossággal próbálja rátukmálni az amúgy tényleg szép műveit az aktuális vendégekre. A témák a szokásosak; székelyek, Szent István, Dózsa György, Orbán Balázs, címerek, és a néha már túristagiccsé degradálódott Nagy-Magyarország térkép stb…

Na de térjünk is át a lényegre, ez eddig csak a körítés volt. A poén, ami miatt nekem külön szemet szúrt, az az alapanyag frissességének megoldása. Biztosan máshol is van ez így, de itt nagyon kulturáltan sikerült megoldani. A patak vizét kicsit elterelték, és megfelelő szűrőkkel két kis mesterséges medencét alakítottak ki, ahol pisztrángokat nevelnek. A friss víz megoldott, a természetes környezet megoldott, és igazán a vendég szeme előtt veszik ki a kis medencéből azt, ami nem sokkal később a tányérján landol. Paprikás lisztben, muzsdéval, szalmakumprival, előtte kis pálinka, mellé bor (az lehetne kicsit jobb is), vagy Csiki, esetleg Ursus sörrel (az lehetne csapolt, sokat dobna a dolgon-talán majd legközelebb).

Szóval nincs egetverő választék, de a Madarasi-csúcsról késő délután lefelé ballagó ember nem is zavarbaejtő étlapválasztékra vágyik, hanem kis pihenésre, friss ételre, szomjoltó italokra. És itt mindezt megkapja, nagyon kultúrált környezetben, udvarias, figyelmes, családias kiszolgálás mellett. És ha van olyan szerencséje, hogy jó időben téved erre, valóban testet-lelket gyönyörködtető és pihentető elnyújtózni egy kiadós séta és egy finom ebéd után a hűs fák alatt.

Nem mondom, hogy a környék legolcsóbb vendéglője, Udvarhelyen, Zetelakán a környéken sok helyen voltam már ennél akár lényegesen olcsóbb helyen is, de ár-érték arányban nálam még ez viszi a környéken a pálmát. Talán az is a szerencséje (és így a mi szerencsénk is), hogy az igazi túristadömping elkerüli, annál kissé félreesőbb, és így nem álltak át a tömegtermelésre, inkább igyekeznek megbecsülni a betévedő vendéget. Nálam ez sikerrel járt, és akikkel eddig itt voltam, mindenki hasonló érzésekkel távozott.

Maradjanak meg ilyeneknek, és ha úgy alakul, egy egészen kicsi választékbővítés mellett ígérem, hogy megtartom őket székelyföldi-hargitai barangolásaim törzshelyének.

Fotók: balazspanzio.ro (a panzió voltaképpen több épületből álló komplexum)



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 3.11

Hozzászólások

Egy megjegyzés » “Balázs Panzió”

  1. humm » február 26, 2009 10:03

    azt minden sörfogyasztó tudja, hogy a sört söröskorsóból illik inni, de a romániai sörfogyasztók azt is, hogy országunk határain belül, a korsóssal vigyázni illik. Ez nem csak ízlés dolga. Nyilván nem vagyok én a csapolt ősellensége, de volt vele néhány rossz tapasztalatom. Egyrészt vizezik, másrészt a söröskorsó mosogatása nem mindenhol EU konform, harmadrészt nem megfelelően tárolják a hordót s a hordóban a sört, nem is mindig friss, sőt.
    Nem azt mondom, jelzem ismét, hogy ne igyunk csapolt sört itthon, hanem azt, hogy válogassuk meg a helyet, hogy hol iszunk.

Szólj hozzá!





Biztonsági kód

Szalonbeszélgetések