Bavaria Pub

január 9, 2009, tengeri
3) Helység: Brassó 2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: KOCSMA/PUB



Brassó az utóbbi néhány évben nagyon felpezsdült, remek kávézócskák, pubok, kocsmák nyíltak sorra; aki mondjuk másfél-kétévente jár a városban, annak mindenképp szembetűnik a fejlődés e téren is. És nemcsak a külföldi turisták állandó jelenléte a szembetűnő, hanem azé a fiatal, jól kereső, húszas-harmincas korosztályé, aki lazán otthagy egy-egy hétvégén a különböző szórakozóhelyeken egy romániai minimálbérnek megfelelő összeget. Egy kis sízés, egy kis üdítőzés, vacsora máshol, majd sörözni kell menni a haverokkal, végül biliárd vagy bowling hajnalig, és van amiből. Ezzel a bevezetővel csak azt akartam ecsetelni,

van fizetőképes kereslet a minőségi szolgáltatásokra

– sajnos, a minőség nagyon sok esetben még mindig csak annyit jelent, hogy úgy lövik be az árakat, a puccos berendezés ára visszatérüljön lehetőleg félév alatt, de továbbra sincs különösebb igényük a vendéglátás elemi normáinak megfelelni. Minek? Vendég az mindig akad, s ha nem is tér vissza az egyik, jön helyette tíz másik – kábé ez lehet a belvárosban, a Sadoveanu utcában található Bavaria Pub üzleti filozófiája is.

A berendezés nagyon ottvan, tényleg – masszív, igazi fából készült székek, valódi bőrhuzatos padok, stabil asztalok, nem billegnek, a kolozsvári bicebóca kocsmabútorokhoz szokott vendégnek ez igazán kellemes meglepetés. Ezért még azt is elnézzük, hogy 5,5 lej a legolcsóbb sör. A fenti termekben nem látunk hamuzót, meg hely sincs nagyon, de karácsony után, szilveszter előtt nem is lenne elvárható. A pincében telepedünk le, itt már szabad dohányozni. Füstelszívó lehet, hogy van, mindenesetre hamuzó nincs; bár a pincérlány látja, hogy leült egy nagyobb társaság, hamarabb lép oda ahhoz az asztalhoz, ahová érkezésünk után ült le két srác. Hát istenem, két rendelést valóban könnyebb megjegyezni és teljesíteni, mint négyet, amúgyis még várjuk a többieket;

üldögélünk, beszélgetünk, dobozba hamuzunk.

Érkeznek a társak, lassan tízen leszünk, de se menü, se hamuzó. Végre odajön, hogy mindjárt hozza a menüt. Tovább várakozunk, vidáman, végül valaki a megürült szomszéd asztaltól elcsór egy félig telt hamuzót. Megérkezik és körbejár a menü, koktélon morfondírozom, a Pina Colada a kedvencem, kicsit megdöbbenek, hogy a Bavaria-félében nem kókusztej és fehér rum, hanem csak kókuszlikőr van. Mégis azt innék inkább, illetve már mindannyian innánk valamit, hiszen lassan egy órája szárazan üldögélünk a sarokban. Találgatjuk, vajon a stratégiailag az elvonulásnak és privacynek megfelelő pozíció elfoglalása-e a ludas: a miénk a legutolsó asztal a pincében. Még viccelődünk, hogy eddig elég olcsón megúsztuk a fogyasztást.

És végre, és jön, és felveszi a rendelést, több mint egy óra eltelte után! Megint várunk vagy húsz percet, és már kezd valóban gyanús lenni a dolog – jön is, de nincs nála egy üveg sem, hanem sajnálattal közli: az asztal foglalt.

Persze, hiszen mi ülünk itt már másfél órája, robbanna a replika, de csak nézünk bambán, hogy ez történik, velünk, pont most, pont itt. Aztán fellángol a harci kedv: nem megyünk, nem megyünk, nem megyünk mi innen el,

míg a menedzser ide nem tolja a seggét,

közli Zs. – még halkan és udvariasan, ám határozottan – a lánnyal. Az felhúzza az orrát, és lelép.

Ülünk. Lógunk a szeren. A szomszéd asztaltól gyanúsan méregetnek – még mi kezdjük kényelmetlenül érezni magunk. De hát egy árva Rezervat/Reserved táblácska sem volt az asztalon! És miért hozta ki a menüt, és vette fel a rendelést, ha foglalt volt az asztal?! Dühöngünk, jobb híján egymással vitatkozunk, mi legyen a teendő. Egyesek azt javasolják, lépjünk le. Valakik a társaságból már megjárták ugyanígy ugyanebben a kocsmában – akkor csak ketten voltak, kajáltak is, de végül átültették őket máshová. Közben megint ürül egy asztal, a társaság egy része át akar ülni oda, de végül az ellenállás mellett döntünk. Tegyék ki oda a Foglalt táblát, ha akarják.

Végül már nem emlékszem, mennyi idő telt el, míg végre mindenki elé ital került. Közben volt néhány szócsata, egyre emeltebb hangnemben – ja, és közben újra felvették a rendelést, mert a csaj eltűnt, egy srác szolgált ki végül, és elvették a villanyt is, úgyhogy a koktélnak lőttek, de nemcsak emiatt, az az igazság, féltünk olyan piát inni ezen a helyen, amit nem előttünk nyitanak fel. Tehát söröztünk, az olyan jó biztonságos érzés, hogy egyesek több üveggel is rendeltek egyszerre, okulva az előzményekből. Azt már nem is említeném, hogy a Tuborgokkal szemben a Holsteneket diszkriminálták – harmadszori kérésre hozták ki a második üveggel –, ha utólag a számlán az elfogyasztott sörök száma helyett nem a megrendelt sörök száma szerepelt volna. Pedig igen… végül belefáradva a vitákba kifizettük a számlát, külön borravalót persze nem hagytunk, legyen elég a pluszba kifizetett pia ára.

Pedig tényleg jó lenne a hely. Milyen kár. Egyébként ha nincs ez a meghatározóan negatív élmény, lehet többet érdemelt volna, mint 4. A berendezés okés, főleg ezek a lámpák:

További fotók pl. itt.



* pontos átlag: 2.00


* pontos átlag: 3.15

Hozzászólások

3 megjegyzés » “Bavaria Pub”

  1. klapanciusz » január 9, 2009 12:00

    Milliárd és biliárd :D

    Valszeg az utólagos “face controlt” buktátok el. Minket olyan durván negligáltak az egy teljesen üres helyen, hogy kénytelenek voltunk a szomszédos kocsmába átvonulni. Csak utólag derült ki, hogy egy durva gengsztertanyán probálkoztunk és a kiszolgáló csaj tulajdonképpen a javunkat akarta :D

  2. tengeri » január 9, 2009 16:11

    köszi:)

    hát, ez nem az a gengsztertanya-típusú hely volt, s mi sem néztünk ki gengsztereknek. Mondjuk nem öltöny-nyakkendőben voltunk, az is biztos - lehet, ez is közrejátszott.

  3. qwer » január 10, 2009 11:38

    Voltunk egyszer a Bavariában, mindössze 1-1 sörre, de rohadtul sokat kellett várjunk, emlékszem

Szólj hozzá!





Biztonsági kód

Szalonbeszélgetések