Shadow

augusztus 5, 2008, Kazmerka
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: KÁVÉZDA



Idén nyáron Kolozsvár egyetlen sétálóutca-övezetében újabb kávézó jelent meg. A megrögzött Krajczár-, Klausen- és Angyalok-törzsközönséget az elején nem is vonzotta a Shadow, ám miután az utóbbi megszűnt létezni, a látogatók egy része átpártolt az ugyanabban az épületben működő lokálhoz. Most már 6-8 vörösesbarna faasztal és hozzá vászonülőkés, kényelmesnek tűnő székek várják a közönséget a kolozsvári harmincvalahány fokban elmaradhatatlan napernyőkkel. Reggel elvileg 10-kor nyit, ám van olyan, hogy 11 körül még az asztalok nincsenek kipakolva a macskaköves útra.

 

cikkek_28058.jpg
cikkek_28057.jpg

 

 

Amikor először megláttam a helyet, azt gondoltam, hogy ez tulajdonképpen csak egy terasz, és el nem tudtam képzelni, hogy a rejtélyes lépcsők hova vezetnek. Egy darabig eljátszottam a gondolattal, hogy tulajdonképpen egy pincehelység, ahol csak egy pult van és néhány hűtőszekrény, de a beltéri egység ezzel ennyi. Aztán figyelmesebb szemrevételezés után láttam, hogy a lépcsők felfele vezetnek. Ekkor kezdte felkelteni az érdeklődésemet. Egyfajta megoldásra váró feladat volt kideríteni, hogy mi is lehet fent. Aztán eljött az alkalom… Nagyon otthonosan berendezett kis helyiség fogadott a lépcsők tetején. Tulajdonképpen kis termek összessége, nem egységes tér. Ez a nemdohányzó elkülönítésében volt nagy előnye a helynek, mondjuk nyáron a terasz a nyerő amúgy is.

A pincérek is kellemes meglepetésként nagyon rendesek és általában figyelmesek is. A felhozatal italokból választékos, még olyan italok is előfordulnak, amelyeket máshol sehol nem láttam. Pl. Janis Joplin állítólagosan kedvenc itala, a Southern Comfort nevű barackos whiskey is fellelhető a bárpolcon. Nemrég bevezették a kaják felszolgálását is, amely ugyan kimerül az olasz palacsinták terén, de ezekből elég gazdag a választék.

Az árak teljesen rendben vannak, lévén ez egy központi fekvésű kocsma. Egy hosszú kávé tejjel 3,5 lej, zöld tea 4 lej, féllitres ásványvíz 3,5 lej. A sörök 3.5-4 lejtől kezdődnek. A kaja kipróbálása még várat magára, de mindenképpen a közeljövő egyik programja lesz kipróbálni a ruccolás palacsintát.



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 3.28

Hozzászólások

2 megjegyzés » “Shadow”

  1. albin » augusztus 5, 2008 14:45

    habár a sedó káfé bár már régóta létezik, attól függetlenül jó újdonságot hallani róla…

  2. Réku » október 19, 2008 20:16

    Tegnap voltam a Shadowban. A fokokra való tekintettel csak a benti rész működik. Most már kiterjesztették, az egykori Angyalok termeiben is működik. Kellemes mályvaszínre van festve minden terem, hangulatvilágítással, egyik részben néhány akvarrelt is láttam (talán, de nem figyeltem meg alaposan), de a csillárok az ócska, régi, kristályutánzatos szocreál darabok. Működik a füstelszívó/szellőztető berendezés, szombaton este is elviselhető volt a levegő a zsúfolt dohányzó részben. Nagyon finom olasz kimérős borokat is kínálnak, én a száraz vöröset próbáltam ki, ára 6 lej/pohár, kitűnő.

Szólj hozzá!





Biztonsági kód

Szalonbeszélgetések