13 kocsma EB-közvetítéssel Kolozsváron

június 13, 2008, admin
Szalonbeszélgetések: a legjobb helyekről



Míg a tavalyelőtti vébén még az volt a téma, hogy melyik kocsmában van meccs-közvetítés, idén szinte az megy ritkaságszámba, ha valahol nincs: mióta megkezdődött az Európa-bajnokság, alig találni olyan helyet, ahol ne lenne tévé, vagy videóprojekció. Vannak, akik háborognak emiatt, ezúttal mégis azokra gondoltunk, akiket érdekel a foci, és akik kellemes időtöltésnek tartják a nyáresti sörözést meccsnézéssel egybekötve.

Kocsmatúránkon feltérképeztünk 13 helyszínt. Az általános kép: a legtöbb helyre előzetes foglalással lehet bejutni, de van néhány nyugisabb is, ahol akad egy-két üres asztal. A ma esti (péntek 13.) meccsre, melyet Románia játszik a világbajnok Olaszországgal, már tegnap elkeltek a helyek.

 

Wink Haus
A Deák Ferenc utca sétálóknak kialakított része már a nyár első jeleire megtelt teraszokkal, és szinte elképzelhetetlen lett volna, hogy ne szereljenek fel valahova egy-két plazmatévét. Ezt természetesen úgy tették, hogy a padokon megtelepedő vándorok nem, csak a bár vendégei láthatják őket.

Igaz, nem tanúsítanak túl nagy érdeklődést, és nincsenek is túl sokan a késői órában, de ennek lehet, a korábbi eső is az oka. Ha szép idő vagy nagy meccs van, megtelik, úgy látszik az emberek szeretik “az utcán nézzük a meccset” fílinget. Mert, bár sok külső teraszos hely van már, itt ez az érzés valahogy erőteljesebb. Az asztalfoglalás 20-30 lejbe kerül.

 

deakfrencutcai.jpg

 

 

Corvinus

Az újabban legfelkapottabb magyar kocsma még a kevésbé népszerű meccsek idején is nagyjából tele van. Egy-két hely még akad ilyenkor, de ha fontosabb mérkőzés van, jobb már egy nappal előtte helyet foglalni. Vagy egy órával hamarabb odamenni (ugyanis nem minden asztal foglalható le leőre), de akkor már a legjobb asztalok valószínűleg elkeltek.

A nagyobbik teremből szinte mindenhonnan látni a vetítővásznat, de nem mindenhonnan egyfomán jól. A kis teremben pedig fennál a veszély, hogy lenyúlják a székeket.

>> Corvinus

corvinus2.jpg

 

Heltai

Az állapotok még nem véglegesek, az első napokban tévés közvetítés volt, utána a kis, belső teremben szereltek fel egy projektorvásznat. Jövő héttől, illetve a fontosabb meccsekre a vásznat a teraszra költöztetik, ezzel az egyetlen gond az, hogy belvárosi hely lévén, a szomszédok nem igazán tolerálják a hangos szurkolást este 10 után. A 7 órás meccset pedig még nem lehet kinn vetíteni.

 

Cubalibre
Eldugott, hangulatos kis kocsma a Bulgakov háta mögött, a párhuzamos utcában. Általában nincs olyan nagy forgalom, habár kevés a hely, csak a fontosabb meccsekre kell előre foglalni, a többire fél órával-órával hamarabb még lehet helyet kapni. Legalábbis mostanáig így volt, a személyzet elmondása szerint.

 

cuba.jpg

 

Insomnia
Délelőtt még csak egy tévé árválkodik a belső teremben, azonban este kivetítik a meccset a falra, ami azért vicces, mert az odafestett manga-kiállítás beláthatatlan ideig ott is maradt dekorációnak, így a focimeccs képére épp egy kávézgató bácsi jutott, az embernek olyan érzése van, mintha kajánul somolyogna a mérkőzésen.

Abban a teremben, ahol vetítenek, csak pár asztal van. A kocsma többi része ugyanolyan, mint máskor: itt nem panaszkodhatnak a focit nem kedvelő törzsvendégek, hogy kitúrják őket kedvenc helyükről.
>> Insomnia

 

insomnia.jpg

 

Luis Cafe
A román színház melletti sarkon, a Tordai úti buszmegállóban van a kis kávézó, amely amolyan véletlenül felfedezett “ez-is-egy-hely-ahova-be-lehet-ugrani” státusban szerepel a nyilvántartásban. Kozmopolita helynek tűnik a berendezés alapján, ám a kávékoktélok nem drágábbak, mint akár a fapados magyar kocsmákban.

Természetesen felszerelték plazmatévével, alatta egy “Hai, Romania!” zászlóval. Annak ellenére, hogy elég kicsi, a pincérnők szerint lehet kapni helyet este is. A mai meccsre természetesen nem. Éppenséggel lehet foglalni is, de elvárják, hogy az ember fogyasszon érte becsületesen.

 

luis.jpg

 

Kharma
A Studház mellett jobbra, az épület háta mögött található teraszos kocsma. Három plazmatévé és egy projektorvászon van felszerelve, az óriási teraszon gyakorlatilag bárhonnan lehet látni valamelyiket. Mindig tele van a meccsek idején, Románia meccsére már két nappal előtte sem biztos, hogy van hely. A foglalás itt is ingyenes.

(megj. Ez érvényes az összes helyre, ahol nem esik szó arról, hogy fizetni kellene)

 

 

kharma.jpg

 

Rainbow
A Sétatér színház felőli végében levő teraszos bár egyike azon kevés helyeknek (ha nem az egyetlen), ahol már négy évvel ezelőtt is néztünk meccset az EB-n és akkor is ugyanilyen volt. Nem túl zsúfolt, a hangulatos napernyők és a park fái tartanak annyi árnyékot, hogy már a kora esti meccset is lehessen élvezni a szabadban.

Valószínűleg nem az a hely, ahol véletlenül összefutsz a haverokkal, vagy találsz egy-két ismerőst, de jó annak, aki szűk társasággal akar elvonulni a zajosabb, drukkereket összegyűjtő csomópontokból. Ráadásul éjjel-nappal nyitva tart.

rainbow.jpg

 

Bonjour
A teremben levő plazmatévét a teraszra költöztették a bajnokság idejére. Délelőtt még lehet, hogy van hely estére, de a helyszínen már kevésbé valószínű. Rögtön a második meccs után, fél 12-kor van az utolsó rendelés.
>> Bon Jour

 

bonjour.jpg

 

 

Krajczár
Nem olyan nagy a tévé, és elég magasan van, csak néhány asztaltól lehet igazán jól látni. Ezekhez csak foglalással lehet hozzáférni, ami a személyek számától függetlenül 70 lejbe kerül, de ez lefogyasztható. Este a kocsma általában tele van.
>> Krajczár

krajczar.jpg

 

Enigma
A belső teraszon két plazmatévé van, azonban ezeket csak kb. az asztalok felétől lehet látni. mivel a terasz nagy, az egyik fele túl távol esik a képernyőktől, és a felszerelt napernyők is helyenként zavarják a kilátást. A jó fekvésű asztalokra érdemes előre bejelentkezni, a terasz más részeiben általában lehet helyet kapni.
>>Enigma Café

 

enigma.jpg

 

Tranzit kávézó
Ide még beférsz, ha már sehol nem tudtál asztalt foglalni, ha nem bánod, hogy otthonos hangulatban, kanapék között, és többnyire törzsvendégek társaságában töltsd az estét. (Helyszín a volt Malom utcai zsinagóga épületének emeleti része, a 16. szám alatt kell belépni a kapualjba.) Tévén lehet nézni a meccseket (a vendégek számát tekintve ez nem is baj).

tranzit.jpg

 

Bulgakov
Tavalyelőtt a vébén a Bulgakov emeleti termébe jártunk, ami majdnem mindig dugig tele volt. A mostani kocsmatúrán, egy átlagos, késő esti meccsen üresen árválkodik néhány asztal, és a meglepetés: pont a tévé előtt, a legjobb helyen éppen csajparti van. A téma minden, csak nem a foci. Ez a hely sem okoz csalódást a bajnokság ellen háborgóknak, akik most sok kocsmából kitúrva érzik magukat.

A pincérek elmondása és saját korábbi tapasztalatok alapján azonban elmondható, hogy a felső (félmanzárdos) terem ilyenkor meccsek idején elsősorban a focirajongóké, minden asztalt ők foglalnak el; a meccskerülőknek maradnak a lenti termek és a terasz.
>>Bulgakov



* pontos átlag: 3.02

Hozzászólások

9 megjegyzés » “13 kocsma EB-közvetítéssel Kolozsváron”

  1. csaba » június 13, 2008 17:12

    Kimaradt a Liga, ahol a kb 50 plazmatevebo ejjel nappal foci folyik. :)

  2. Transindex » június 14, 2008 09:48

    Mi az a Liga, ahol 50 plazmatévé van? Vagy ezt arra érted, hogy 50 incses? Nem meséled el részletesebben? Amúgy azért van a komment, hogy ki lehessen egészíteni a listát, ha kimaradt bármi, ami belefért volna.

  3. csaba » június 14, 2008 10:47

    <a href="http://bloodymary.transindex.ro/?p=95" rel="nofollow">La Liga</a>.

    További profi foci-vb néző hely Kolozsváron a La Casa Veche (Klinikák utcán), ahol 1 literes korsóból lehet vedelni a sört, 10 RON-ért. Természetesen mindenhol előre kell helyet foglalni.

  4. delinke » június 19, 2008 18:25

    Közben a Corvinusban szigorítottak, 40 lejt kérnek egy asztalfoglalásért és 8-nál tovább nem tartják üresen. Így aki csak meccset akar nézni, az is jóval hamarabb kell menjen. A románok meccse előtt volt, aki már 7-től ott ücsögött egyedül, hogy tartsa az asztalt… Értem én, hogy nekik így éri meg jobban, de egy kicsit zavar, hogy egy kocsmában, ahova szívesen járok/jártam, ha fizetek és időben szólok, akkor sem foglalhatok helyet arra az időpontra, amikor akarok és tudok kocsmába menni. Nem hiszem, hogy ne hozna amúgyis elég profitot a bajnokság…

  5. fidel gasztro » június 20, 2008 07:58

    Amatőrök. De nem sokáig fogják csinálni. És nem azért, mert mindjárt vége a bajnokságnak. Neeeem!!!

  6. babacska » június 23, 2008 13:55

    Na ne mar….nem tartottak az asztalt..en is kivetelesen ott voltam azon a meccsen…es tudom hogy 2 asztalt a meccs kezdeteig tartottak meghozza annyi szekkel ahanyan akartak volna menni…ugy hogy nem tudom te delinke mirol beszelsz….
    es az elvtars urnak uzenem hogy lehet nem csinaljak sokaig,mert jon a nyar es minden egyetimsta huz haza:)..jah..amugy probalj meg te kavezot nyitni..es majd szolj mert azt megneznem:)koszike
    hello:)

  7. babacska » június 23, 2008 14:00

    oohhh es igen…a 40 lej lefogyaszthato az utolso baniig:),ezt megkerdeztem.Amugy ha mostmar a varosban akarsz meccset nezni akkor osszekotheted egy kis szocializalodassal,egy jo kis barati beszelgetessel igy nem rossz az hogy csak 8tol mar ott kell lenni:)ugyis a mai vilagban alig van idonk a haverokra,es az internetes kommunikacio nem az igazi:)..de ha nem akarsz beszelgetni a haverokkal nyugodtan lehet otthon is meccset nezni

  8. delinke » június 25, 2008 12:18

    “nem tudom te delinke mirol beszelsz…”
    Kiegészítettem a bejegyzést, mert amikor az íródott, még más volt a helyzet a Corvinusban, így az asztalfoglalással kapcsolatos infók nem voltak már érvényesek. Amúgy nem azt írtam, hogy nem tartották, hanem, hogy nem tartják: azt írtam le, amit az alkalmazottak mondtak nekem, amikor foglalni akartam, de a 8 óra miatt nem tudtam. Hogy a gyakorlatban mennyire tartják ehhez magukat (később én is azt tapasztaltam, hogy nem igazán, de attól még ez a foglalási feltétel), illetve, hogy ki miért jár oda, vagy bárhova meccsre, arról nem hiszem, hogy van értelme, hogy elkezdjünk vitatkozni. Üdv.

  9. babacska » június 25, 2008 14:34

    Nem is akartam vitatkozni arrol hogy ki hova es miert jar meccset nezni:)csak egy altalanos negjegyzes volt es nem neked szolt szemelyesen:)
    hat jah..az a feltetel,de annyira nem tartjak magukat hozza…nekem is mondtak hogy nem tehetnek olyat hogy valaki szamit az asztalra es megjelenik es az asztal sehol:)tehat ez rendes toluk:)amugy mostanaban ugy hallottam lehet kesobbtol is foglalni asztalt ,ami szerintem jo hir mindenkinek:)nemde?:d
    Kellesmes napot..es sok mosolyt:D
    hello:)

Szólj hozzá!





Biztonsági kód

Szalonbeszélgetések