Broáf! Émelyítő fogások leltára

február 11, 2008, admin
Szalonbeszélgetések: a legfinomabb ínyencségekről



“A kagylóban mozgó eleven husira sose fogom rávetni magam”, “Taszít a vinettás kenyérszeleteket körüllengő enyhe hagymaszag” - megannyi vallomás, amiből újra kiderül, hogy ami valakinek a kedvence, másnak nem menne le a torkán. De mitől lesz valaki válogatós, illetve melyek azok az ételek, amit úgy általában nem szeretnek az emberek?

Mr. Brown
Meglehetősen válogatósan, finnyásan érkeztem Kolozsvárra egyetemistának lenni. Azért fontos számomra ez a pillanat, mert innentől kezdve az étrendem óriási változásokon ment keresztül. Számos kaját nem voltam hajlandó megenni, mert még a szagukat is utáltam: ilyen volt a tök, a lencse, a sárgaborsó, pacal, bárányhús, másokra meg rámondtam, hogy nem szeretem és az egyszerűen nem szerepelt a listámon: káposzta, főtt gomba, kelbimbó. Azonban Kolozsvár meghozta a változást, a rendszertelen kajálás, szedett-vedett étrend hatására lassan-lassan rávettem magam arra, hogy megegyem azt, ami van épp, válogatás nélkül. Ha épp lencse van, akkor azt, ha épp káposzta, akkor azt. Így szépen s ügyesen a feketelista megzsugorodott nagyon, szinte minden eltűnt róla, kivéve a tök és a bárányhús. Ezeket a mai napig nem eszem meg.

Mr. Boromir
A válogatósság oka nem feltétlenül az, hogy valaki annyi mindent ismert meg, hogy valóban ki tudja választani azt, ami neki a legjobban ízlik. A megismerés egyik fontos módszere ugyanis az, ha megkóstoljuk a dolgot, ami ugye lehet étel, de nem feltétlenül: a kisgyerekek is a szájukkal fedezik fel először a világot. Gyerekkoromban nagyon féltettek, és ezt a korosztályomra jellemző episztemológiai módszert nem gyakorolhattam. Talán emiatt később sem feltétlenül az ételek íze volt az, ami meg tudott volna győzni arról, mi a finom és a jó. Helyből kisestek tehát a “csúnya” ételek, vagyis mindenféle főzelék, püré, pép. Gyakorlatilag a krumpli és a hús volt, amiből többet is voltam hajlandó enni egy-két villányival, azt is szigorúan külön: egy falat ez, egy falat az.

Az ízkavalkádoktól azóta is viszolygok, de hát felnőttem, és már szinte mindent megeszem – persze fokozatosan jutottam el idáig, pl. a banánt is csak mintegy tíz éve eszem meg. Azt mondják, azért, mert a kommunizmus ideje alatt nem lehetett kapni, így nem kerültünk közelebbi kapcsolatba, ami a későbbi “szeretlek” című egyoldalú viszonyt megalapozhatta volna. No, de az első számú Boromir-ellenség a tökfőzelék maradt, amihez gyerekkori trauma is kapcsolódik (kényszerítettek, rosszul lettem, satöbbi). Semmi és senki nem tudna rávenni, hogy (újra) megkóstoljam. Jöttek már ezerféle recepttel, hogy de ez így más, ezt fogod szeretni – higgyétek el, reménytelen. A boromirság és a tökfőzelékevés összeférhetetlen, és az is marad.

Mrs Cyclamen
Amióta főznöm kell és a saját főztömmel kecsegtetnem magam, értsd: sokszor gyorsan elkészülő, semmilyen ízű ételeknek is örülnöm kell, azóta majdnem minden kaját ehetőnek találok, főként ha úgy van elkészítve, ahogy azt én szeretném. Így a gyors köménymagleves és káposztáslaska is tud nagy ritkán a jó étel kategóriában futni. Amit soha többé nem ennék meg, és láss csodát, gyerekkorunk egyik kedvelt étele volt, a gazdag rántással dúsított almaleves, ettől valószínűleg hánynék ma már.

De azt nem akarod látni, milyen képet vágok a nyers tengeri herkentyűkhöz, ugye? Persze most már a polipot és a tintahalat szívesen fogyasztom kisütve, de a kagylóban mozgó eleven husira sose fogom rávetni magam. Bár ki tudja. Robinsonként egy szigeten megenném a tengeri sünt is bundástól :)

A fotókat Mrs Red és Mr Green készítette egy 800 éve működő barcelonai piacon, a
Mercat de la Boqueira-n

Ms Red
Lucskos káposzta. Már a neve is lelombozó: a lucskosról nekem a háromnapos esős időtől bűzlő kutya, vagy egy megnevezhetetlen színű mosogatórongy jut eszembe. Ez a kaja mindentől megfosztja a káposztát, ami jó benne: attól a friss, ropogós íztől, ami olyan jól megy cukorral, ecettel vagy csak úgy magára, ami akkor is érződik, ha az ember a káposztáslaska készítésekor okosan bánik vele és nem párolja ki belőle a lelket.

De nem adja hozzá a finom, savanykás-füstös aromát sem, amivel például egy töltött káposztában találkozni. A lucskos káposzta gyomorforgatóan édeskés, ezen nem segít a tejföl sem, ráadásul a paprikától kimondottan hányásszíne lesz. Arról nem is beszélve, hogy vérlázítóan egészségtelen: zsíros hús és rántás is szükségeltetik bele.

Mr Green
A vinettasalátát (magyarul: padlizsán), brr, nem szeretem. Többször megkóstóltam, a hideg, nyálkás krémszerű izétől már akkor kiver a hideg veríték, amikor rágondolok, taszít a vinettás kenyérszeleteket körüllengő enyhe hagymaszag, szerintem undorító és büdös akkor is, amikor sütni kell hámozás előtt. Ja és utálom, amikor az anyám ennedszer is megkínál a vinettával, majd nagy szemeket mereszt, hogy há mi a baja, nagyon finom, most csinálta, ez a vacsora.

A dolog azért érdekes, mert amúgy a vinettát (oké, padlizsánt) muszakában vagy rántva nagyon is szeretem. Ami az állagát illeti, a zakuszka is nyálkás és hideg, azt is szeretem. Az anyám is rendben van, a hagymát meg egyenesen imádom, dehogy bánt a szaga. De amikor ez a négy dolog keveredik…

Mrs. Red
Nincs olyan étel, amit utálok. Nem szívesen eszem meg a rizses lecsót, de azért volt rá példa, több ízben is, hogy rákényszerültem, megettem, és enyhe gyomorrontást kaptam tőle. Nem arról van szó, hogy nem szeretem az ízét vagy az állagát, de talán a sült paprikát (hagymát?) nem bírja a gyomrom. Amit viszont nem ennék meg semmi pénzért: bogarak, legyenek bárhogy elkészítve. És ezzel nem úgy leszek, mint a salátalevessel, amit gyerekkoromban ki nem állhattam, most meg egyik kedvencem. Egyszerűen attól szerettem meg, hogy megtanultam saját ízlésem szerint elkészíteni. De csótányt nem fogok soha sütni, esküszöm!

Mr Grey
Nincs olyan kaja, amit utálnék. Óvodás koromban persze, volt a murokfőzelék - évekkel később jöttem rá, hogy tulajdonképpen szeretem - meg a tökfőzelék - annak az utálatáról nagynéném szoktatott le - , de például a spenótot világéletemben imádtam. Manapság egyedül a töltött káposztától bizonytalanodom el, általában borzongok, ha csak rágondolok a zsíros gombócaira, ennek ellenére évente egyszer-kétszer nagyon szívesen megeszem. Ez is csak a szeretem-utálom kategóriába megy el.

Ms White
Nem szeretem a tejszínhabot, azonban a tejtermékeket imádom. Nem értettem, miért csurog az emberek nyála, mikor az esküvőkön a menyasszony és a vőlegény egymást eteti a fehér habos undorral: hátborzongatóbb jelenetet elképzelni sem lehet. De nem az esküvői diplomatatorta a leggusztustalanabb süti, amit valaha kitaláltak: a diplomatatészta ráver messzemenően. A sütik további csapdákat is tartogatnak: becsapó az olyan ínyencség, ami amúgy kakaótól feketéll, máza, krémje csokicsoda, viszont két lap között észrevétlenül, kakaóval vegyült inkognitó tejszínhab rejtőzködik.

Mr Purple
A pacallevest semmiképpen nem bírnám meg, jobban mondva ez az az étel, amiről azt hiszem, hogy nem szeretem, de soha nem ettem. Disznófület, vagy bármilyen sertés-aprítékot is csak úgy nyelnék le, ha történetesen egy lakatlan szigeten élnék vademberi életmódot s agyonéheztetne valaki. A tészta-, illetve itthoni szóhasználatban laskaféléket, mindenféle diós, mákos, cukros változatban, ha lehet, elkerülöm – azonban még mindig szelídebb kajának tartom, mint az előbbit.



* pontos átlag: 2.34

Hozzászólások

10 megjegyzés » “Broáf! Émelyítő fogások leltára”

  1. dr.Gyuró Ende » február 12, 2008 09:36

    Ha páciensem lenne, sürgősen gastroscopára küldeném.

  2. szabee » február 12, 2008 10:12

    Van nekem egy fobiam.
    Ha a tanyerban szem van. Legyen az akarmilyen elo vagy halott leny szeme. Kezdenem a japan kajakkal, mindenfele kis halacskak, rakok es egyeb ugyessegek. Egyesen felig siros masok merev szemgolyoval figyeltek a kozeledo palcika vegeit. Legjobb volt amikor egy picit meg mozogtak is, az effektus kedveert.
    A masik ugyanilyen dolog kinaban tortent, ott pedig marhaszemgolyot kellett enni mint lokalis specialitast. Meg most is elovesz az oklondozes, ugyanis 1: kemeny mint allat, 2: nincs mivel felvagni, 3: csak palcikaval nyomtahod a szadba 4: akkor mint egy kisebb alma.
    Termeszetesen mosolyogni kellett hozza egyfeszt.

  3. Mr. Boromir » február 12, 2008 10:23

    az nyelőcsővizsgálat, ugye? melyik Mr vagy Mrs/Ms-t küldené oda, doktor úr? :)

  4. fidel_gasztro » február 12, 2008 11:40

    Szabeenak üzenem, hogy megelőzött: alapvetően én sem utálok egy kaját sem, pedig gyakran nézem a Travel Chanelen különböző kultúrák étkezési szokásait, és azt hiszem, az egy szemet (eye) meg az eszkimók zsírral kevert fókakakáját leszámítva, ha nem is jó étvággyal habzsolni, de megkóstolni mindent megkóstolnék. De ez a szem biznisz nekem is meredek.
    A doktor úrtól pedig én is megkérdezném, hogy kit és miért küldene gastroscopiára?

  5. humm » március 31, 2008 08:40

    a pacallevest azóta nem szeretem, mióta 3 éves koromban sétáltam anyámmal az utcán, ez 83-84-ben volt, és valami üzlet előtt egy csomó roma állt sorba. Mikor megkérdeztem, hogy mi miért nem állunk be, az volt a válasz, hogy ezek pacalért állnak, és a pacalt csak a romák eszik.
    Ez egy kulturális előítélet, de szerintem soha nem fogom tudni lekűzdeni, ha csak rágondolok, mindig egy szép, nagy roma családot látok magam előtt, aki pacallevest kanalaz.
    Ettől nagyobb előítéletem csak az ilyen dobozos, kenhető ikrával van, ami úgy néz ki szerintem -bár még soha nem láttam- mint a fagyott sperma.

  6. fidel gasztro » március 31, 2008 12:56

    1. Elég nem szép volt anyád részéről!
    2. Gusztustalan vagy!
    3. Honnan tudod, milyen a fagyott sperma?

  7. humm » április 6, 2008 22:47

    Anyám az anyám, én olyannak szeretem, amilyen, de ez nem tartozik ide.
    Hogy gusztustalan voltam, az biztos, de émelyítő fogásokról volt szó, gondoltam, szemléletesen fejtem ki azt, hogy nekem mi, miért undorító.
    A fagyott sperma milyenségével kapcsolatosan pedig, nem tudom…ez az asszociációm.

  8. BZSA » szeptember 18, 2008 18:01

    A pacal szerves része az európai ínyenckonyhák nagy részének, mind az olasz, mind a spanyol, mind a török előkelő helyet biztosít neki. S akkor nem szóltam a magyar konyháról. (Körmös pacal, velős pacal, gombás pacal, babos pacal, rántott pacal - jut eszembe így hirtelen kizárólag a vendéglők kínálatából.)
    Nem akarom bántani senki édesanyját, mert az édesanya mégiscsak Édesanya, de azért borzasztó nagy tévedés és masszív társadalmi előítélet, hogy pacalt csak a cigányok esznek. Jómagam 1995-ig nem ettem, akkor elsőként Csíkszeredában rendeltem egy barátom rábeszélésére pacallevest. Izlett, olyannyira, hogy másnap ismét azt ettem. Majd egyre több magyarországi helyen kértem pacalpörköltet.
    Azóta főztem is egy sor magam által elképzelt pacalételt (tárkonyos pacalleves, pacalgulyás stb.) Érdemes kísérletezni az ízekkel, a szex után alighanem a gasztronómia a legjobb dolog a világon. :)

  9. fidel_gasztro » szeptember 18, 2008 18:50

    BZSA, végre én is minden soroddal egyet tudok érteni!

  10. humm » szeptember 18, 2008 22:29

    Még szerencse, hogy szerencsétlen anyám nem olvassa a bloodymaryt. 3 éves gyermek voltam, s örökké kérdeztem, s minden kérdésem “miérttel” kezdődött, lövésem sincs, hogy valóban így volt-e, az is lehet, hogy anyám fáradt volt, s unt magyarázni, az is lehet, hogy nem is pacalért álltak, nekem ennyit mondott s kész. Nyilván, hogy én is tudom azt, amit BZSA elmondott, de a kulturális előítéletem akkor is megvan, sajnálom na, senki sem tökéletes, én sem és édesanyám sem.
    Az utolsó mondatod viszont nagyan tetszett nekem is.

Szólj hozzá!





Biztonsági kód

Szalonbeszélgetések