Döner Maxx

augusztus 6, 2007, fidel_gasztro
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: ÉTTEREM



Aki evett már vérbeli török csávó által készített döner kebabot, az tud egy dolgot. Törökországba még nem volt alkalmam ellátogatni, de Németországban például a török vendéglők egymást érik, mint Pesten a kínai gyorsétkezdék. És istenien finom dönereket lehet náluk kapni, és akkorákat, hogy túlzás nélkül állítom, egész nap lehet kaszálni vele. Pesten a Szeráj nevezetű török gyorsétkezde közelíti még ezt a szintet, az övék is nagyon finom, de még egy icipicit kell tanulniuk.

Kolozsváron a Gheorghe Sincai – a Béke-téri Croco cukrászdát az Unió utca végével összekötő – utcában, egy turkálóval szemben található a Döner Maxx nevű gyorsétkezde. Nos, nekik még rengeteget kell tanulniuk, hogy mitől lesz döner a döner.

Nem is láttam közel-keleti egyént a környéken, csupán néhány hazai selyemfiút, gondolom, valamelyik közülük a tulaj lehetett. És gondolom, az a fajta ember a tulaj, aki járt már néhányszor a világban, látott ezt-azt, viszont egy rántottát sem képes elkészíteni. Ezt abból sejtem, hogy külalakra a kebab rendben van, de ízvilág szempontjából semmi köze a kebabhoz. A két pattanásos képű gyerek a pult mögött olyan unott pofával keni a majonézt a cipóba (mondom, nem értenek hozzá, ki látott még majonézt egy echte dönerben?), mint akinek tökmindegy, hogy cipő-alsórészt készít, vagy dönert. Szóval nagyon távol állnak a mesterségtől, viszont… aki ismeri Kolozsvár belvárosát, az tudja, ha megéhezik, nincs hol egy jót ennie. Nincs egy megbízható, korrekt gyorsbüfé, ahol emberes adagot adnának a pénzedért, vendéglőről, ahová be tudnál ugrani egy finom és laktató levesre, ne is beszéljünk.

Nos, a Döner Maxx az a hely, ahol a pénzedért biztosan jól laksz, s ha nem tudod, milyennek kell lennie egy igazi dönernek, még finomnak is találod. A cipót helyben sütik, még ropogós és illatos, jó istenesen megpakolva kb. 500 gr., és mindez 10 lej. Pitában, és jelzem, hatalmas pitában kérve, azt hiszem 11 vagy 12 lej, de egy akkora rudat nyomnak ezért a pénzért a kezedbe, mint egy kürtős kalács. 16 lejért egy kb. 750 grammos döner-tálat kapsz, szalmakrumplival, salátával s minden egyébbel, szavamra, nagyon jól lehet lakni vele. S még sok egyéb szerepel a menüben, de én még csak ezeket próbáltam ki.

Ismétlem: leszámítva a két zabolás pultos-gyereket, akik életükben nem ettek egy igazi dönert, leszámítva, hogy az ízeknek semmi közük egy echte döner ízéhez, bátran ajánlom mindazoknak, akik délben megéhezve gyorsan valami laktatót szeretnének bekapni.



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 3.20

Hozzászólások

7 megjegyzés » “Döner Maxx”

  1. ontbijtkoek » augusztus 6, 2007 18:56

    Franko, h most mar Koooolozvaron is lehet donert kapni. Nem franko, hogy az utobbi fel evben annyi donert ettem, hogy tobbet nem fogok. Jo etvagyat, fatmak es effendik…

  2. Boti » augusztus 6, 2007 21:42

    Valóban olcsó 12 lejes döner, vagy kebab vagy akármi mikor mondjuk Pesten 500ft-ért megkapod :D

  3. fidel gasztro » augusztus 10, 2007 18:08

    Ja, csakhogy Kolozsvár nem Pest! Jó reggelt, feltűnt, hogy Kolozsvár egy drága város?

  4. Annika » augusztus 28, 2007 22:40

    Meg Kooolozsvaron nem, de berlinben ettem Doner kebabot.
    A Galeria Kaufhof melletti Donerben a torok csavo isteni kebabot keszitett. Remelem Kvaron is ennyire szuper!

  5. abrud eszter » szeptember 5, 2007 09:49

    Hm…Jo levest a Casa Vecheben lehet enni, a Clinicilor utcaban, majdnem szemben a feljaroval ami az allattani muzeumba vezet. Nagyon finom zoldseg krem leveseik vannak, 45-50.000 lej.

    Ha gyorsan szeretnek enni es sokat akkor a Central melletti kinai gyorsetkezdebe szoktam beterni (habar kinainak azert alig kinai). Nagy adagokat adnak a kis adag 50.000 vagy 60.000 lej es a nagy adag pedig 80.000 de a nagy adag az akkora, hogy en meg a felet is alig birtam megenni. A hely amugy nem tul szep, de a kaja az nagyon finom. Probaljatok ki!

  6. fidel_gasztro » szeptember 5, 2007 11:00

    Kedves abrud eszter, miért nem írsz inkább beszámolót? Mert hozzászólásnak vékony.
    Annikának üzenem, hogy sajnos össze sem lehet hasonlítani!

  7. Bozso » július 17, 2008 15:59

    Bátran állítom, hogy a német döner a Király. Törökországban is ettem, de nem volt olyan jó.
    Visszatérve a Maxxx-ra, szerintem nem olyan rossz. Friss kolozsváriként rég keresek egy olyan helyet ami valamennyire visszadja a közel-keleti ízvilágot. És a döner a Maxxx-ban finom. Lehet múlt évben majonézt kentek rá (öreg hiba!!!), de idén már tisztességes joghurt szószt használnak és a hús is finoman van fűszerezve.
    Az eddig kipróbált kolozsvári helyek közül ez közelíti meg a legjobban az igazit.

Szólj hozzá!





Biztonsági kód

Szalonbeszélgetések